Gyermek(?)nevelés

Két gyermekem van. Imádom őket. Aggódom értük. Bármit megtennék értük. Figyelem őket.
Vajon jó anya vagyok? A férjem szerint igen. (Őt is imádom! :D )
Én erre azt szoktam mondani, hogy majd kiderül 20 év múlva, hogy milyen anya vagyok most.
A 20 évből 13 már letelt...

Mindenkivel adódhatnak problémák, mindenki okozhat csalódást a másiknak, bármennyire is szereti.

Vajon hányszor utasítottuk már el a gyermekünk kérését, amikor lelkesen hozta a kisautóját, hogy játszunk vele?
Hányszor ültettük le inkább rajzolni, (jó esetben, és nem a tévét kapcsoltuk be, hogy szárnyaló képzeletét az kösse le) míg mi mentünk a dolgunk után?

Ahelyett, hogy egy félórácskát szakítottunk volna számára... Pedig állítólag ő az életünk értelme!

Hányszor rivalltál rá valamiért, amiért nem kellett volna? Csupán azért, mert feszült voltál... Munkahelyi gondok, háztartás, időjárás-változás... és még ki tudja, milyen okok vezettek/vezetnek oda, hogy bántod az ártatlant.

Így volt és így is lesz.
Ha csak...

És ez itt a lényeg. Ha csak nem nevelsz. Nem csak a gyermekedet, hanem ÖNMAGADAT is! Mert bár igaz, hogy lényegesen könnyebb az élet, ha nem kell folyamatosan megbánni a tetteinket, ugyanilyen igaz az is, hogy NAGYON nehéz kordában tartani az indulatainkat.

Pedig ez volna a megoldás:

az értelemnek át kellene vennie az irányítást az érzelmek fölött.

Egyetértesz? Remélem, igen.


Ez az első blogom. A következőkben elmondom, milyen módszerekkel találkoztam és melyeket próbáltam ki azért, hogy jobb szülő, feleség, EMBER lehessek és szót ejtek majd arról is, hogy melyik hogyan működött, s mit találtam, ami VALÓBAN használ. Nem csak nekem, hanem Neked is, ha akarod.

Látogass el hozzám később, kérlek!
A következő blogom címe ez lesz: Vágy